1975-ben kezdtem el érdeklődni a kézimunkázás iránt. Először, mint teljesen kezdő, én sem voltam tisztában a mintákkal,a tájegységekre jellemző motívumokkal. Így fordulhatott elő, hogy a kalocsai terítő mintájában hatalmas matyó rózsát találtam.
Elkezdtem kézimunka könyveket gyűjteni és elhatároztam, hogy tudatosan igyekszem foglalkozni a népművészettel. Akkoriban volt egy országos pályázat, amelyre elküldtem a terítőimet. Sajnos helyezést nem értem el, viszont egy nagyon nagy segítséget kaptam. Nevezetesen abban, hogy Lengyel Györgyi - aki rengeteg kézimunka könyvet írt, s a szakma kiváló, elismert képviselője, számos kezdő tanítója - akkor éppen a zsűri tagja volt, leutazott hozzám Budapestről (Komáromba)és tanácsaival sokat segített. Többek között elmondta, hogy különböző tanfolyamokon el lehet sajátítani a népi hímzés technikáját, szabályait, a néprajzi alapfogalmakat.
Igyekeztem a tőle hallottakat a gyakorlatban is alkalmazni, s ez a magányos útkeresés öt évig tartott.
Aztán 1980-ban (akkor már a Bács-Kiskun-megyei Dávodon laktam férjemmel és két gyermekemmel) végül beiratkoztam egy kétéves díszítőművészeti-szakkörvezetői tanfolyamra, amit Kecskeméten tartottak. Itt tettem sikeres vizsgát, amit hamarosan a gyakorlatban is kamatoztatni tudtam.
A lapos hímzések mellett a keresztszemes és szálánvarrott technikát különösen megszerettem és igyekeztem az asszonyokkal is megszerettetni. A szakkör hamarosan első díjat nyert a Területi Szövetség pályázatán.
Időközben elköltöztünk Dávodról a Fejér megyei Pusztaszabolcsra. Itt az általános iskolából több osztály is eljött hozzánk megnézni a kézimunkákat.
Ekkor már 1985-ben jártunk. Nagyobbik fiam betegsége miatt otthon végezhető munkát keresetünk. Megtaláltuk …
Kézi szövés
Szüleim segítségével megtanultam a szövés technikáját és kislányom születéséig (1987) ezzel foglalkoztam.
A Népi Iparművészeti Tanácshoz is beküldtem pár saját tervezésű szőttesemet, amelyek mintáiból azóta is szívesen készítek munkákat.
(Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy ezen idő alatt 1988-ban megszületett harmadik fiunk is, s ekkor a Komárom-Esztergom-megyei Bábolnára költöztünk. Azóta is itt élünk.)
Azóta számtalan alkalommal hívtak szövés és hímzés bemutatóra.
Kiállításokat is rendeztünk a munkáimból.
Változatlanul figyelemmel kísérem az új szakkönyvek megjelenését és hiszem, hogy a régi hagyományokat mai életünkhöz alakítva, saját elképzeléseink szerint készíthetünk saját s környezetünk számára tetszetős kézimunkákat, szőtteseket.
Munkáimból:
A különböző tájegységek motívumaival készült terítők.
A modern bútorokhoz takácsvászon alapú, nyers színű (tehát bármihez illő) kézzel azsúrozott asztali futók, terítők különböző méretben. Legszélesebb méret 1 méter 20 centiméter.
Szálánvarrott, nagyon munkaigényes, az elkészítés alatt különös pontosságot kívánó falvédők,asztali futók.
Gyapjú szőttes garnitúra (párna, asztali futó, falvédő) amelyeket különböző színben és méretben egyedi elképzelések alapján is el tudok készíteni.
Asztali futó és díszpárna gyapjúból modernebb környezethez tervezve, saját mintákkal.
Elérhetőségeim:
e-mail: schulmanne@gmail.com
Telefon: +36 (34) 369-779
Lakcím: H-2943 Bábolna, Cserháti Sándor utca 15.
www.schulmann.hu
Társadalombiztosítási ellátások - Kérdezz! - Felelek (ha tudok! A válasz tájékoztató jellegű! A témában illetékes szerv hivatalos válaszát nem helyettesíti!)